Páros fotózás

Ketten, úgy, ahogy most vagytok

Egy pillantás, egy érintés, egy mozdulat, ahogy ösztönösen közelebb húzódtok egymáshoz.
A páros fotózás során ezek az apró, rátok jellemző gesztusok kerülnek a középpontba, miközben finoman segítek, hogy természetesen érezzétek magatokat a kamera előtt.

Nektek szól, ha…

Minden közös történetnek van egy fejezete, amit érdemes megőrizni.

Nem kell évfordulóra, eljegyzésre vagy más különleges alkalomra várnotok. A páros fotózás egyszerűen lehet egy lehetőség arra, hogy megőrizzetek valamit abból, ahogyan most együtt vagytok.

A kapcsolatotok elején

Megőrizhetitek azt az időszakot, amikor még sok minden új, és éppen formálódik a közös történetetek.

Jegyesként

A fotózás lehet egy kis megálló az esküvő előtti készülődésben, a képeket pedig meghívóhoz vagy dekorációhoz is használhatjátok.

Sok közös év után

Nem kell évfordulóra várnotok. Akár már szülőként is jóleshet egy alkalom, amikor újra csak ti ketten kerültök a középpontba.

Nektek csak egymásra kell figyelnetek

Teljesen természetes, ha eleinte kicsit bizonytalanul érzitek magatokat a kamera előtt. Nem kell tudnotok pózolni, és azon sem gondolkodnotok, hová tegyétek a kezeteket vagy mi legyen a következő mozdulat.
Könnyed feladatokkal és egyszerű iránymutatással olyan helyzeteket teremtek, amelyekben fokozatosan feloldódhattok. Sétálhattok, beszélgethettek, nevethettek vagy összebújhattok, nektek csak egymásra kell figyelnetek.

A helyszín, ami rólatok is mesél

Lehet egy hely, ahol sokat sétáltatok, ahol először találkoztatok, vagy amelyhez egy fontos közös emlék köt benneteket. Egy személyes helyszín nemcsak szép hátteret ad a képeknek, hanem a történetetek egy darabját is hozzáteszi.
Ha nincs konkrét elképzelésetek, abban is segítek, hogy megtaláljuk a hozzátok és a kívánt hangulathoz leginkább illő helyet.

Hogyan zajlik a közös munkánk?​

Minden fotózás egy kicsit más, mert minden családnak megvan a saját ritmusa.
Én abban segítek, hogy már a készülődéstől kezdve tudd, mire számíthatsz, és ne érezd azt, hogy egyedül kell mindent kitalálnod.
Előkészületek: Segítek átgondolni a helyszínt és az öltözetet is. Nem kell egyedül kitalálnod, mi mutat majd jól a képeken: inspirációs e-bookkal és személyes tanácsokkal támogatlak, hogy nyugodtabban készülhessetek.
A fotózás napja: Nem kell feszengeni vagy pontosan tudni, mit csináljatok. Lesznek játékos feladatok, finom iránymutatások, közben pedig figyelem azokat az őszinte pillanatokat, amelyek természetesen születnek meg köztetek.
Képek válogatása és kidolgozása: A fotózás után ti döntitek el, mely pillanatokból váljon időtálló emlék. A kiválasztott képeket gondosan kidolgozom, megőrizve a természetességet és azt az érzést, ami a fotózás közben ott volt. A kész fotókat digitálisan kapjátok meg, letölthető formában.
Ismerkedés és egyeztetés: Küldök egy rövid kérdőívet, hogy jobban megismerhesselek titeket. Ez segít abban, hogy a fotózás ne sablonos legyen, hanem valóban rólatok szóljon: a ti kapcsolatotokról, szokásaitokról és arról, ami nektek fontos.
Kapcsolatfelvétel: Írsz nekem üzenetet a közösségi oldalaimon vagy emailben.
Extra lehetőségek: Ha szeretnétek, a képek később nemcsak digitálisan maradhatnak veletek. Szívesen segítek abban is, hogyan mutatnának szépen nyomtatva, faliképként vagy egy családi albumban. A visszatérő ügyfeleimnek időről időre személyre szabott lehetőségekkel is készülök, hogy a családi történetetek újabb fejezeteit is meg tudjuk őrizni.

Ha van még kérdésed, akkor írj nekem!

Őrizzétek meg azt, ahogy most együtt vagytok.

Minden családnak megvan a maga története. Bízd rám, hogy az emléketek a legszebb fényekben tündököljön! Csomagjaimat úgy állítottam össze, hogy ne csupán képeket, hanem megőrzött érzéseket, és idővel felbecsülhetetlen emlékeket adhassak át.

Tündérszikra

A szikra, ami elindítja a mesét.
59 990 Ft
  • 60 perc fotózás
  • Maximum 5 fő
  • 10 db digitálisan kidolgozott kép
  • 5 db 13×18 cm-es nyomtatott kép
  • A végleges válogatástól számított 2 héten belüli digitális átadás
  • Öltözködési útmutató ajándékba, 9990 Ft értékben

Tündérmese

Egy teljes történet, őszinte pillanatokban.
95 990 Ft
  • 60 perc fotózás
  • Maximum 5 fő
  • 35 db digitálisan kidolgozott kép
  • 30×45 cm-es standard vászonkép Szállítással és Push & Go felhelyezéssel 14 990 Ft értékben
  • Ajándék harmonikakönyv 6990 Ft értékben
  • A végleges válogatástól számított 3 héten belüli digitális átadás
  • Öltözködési útmutató ajándékba, 9990 Ft értékben

Tündérfény

Pillanatok, amikor a szívetek is ragyog.
159 000 Ft
  • 60 perc fotózás
  • Maximum 5 fő
  • 45 db digitálisan kidolgozott kép
  • 30×45 cm-es standard vászonkép Szállítással és Push & Go felhelyezéssel 14 990 Ft értékben
  • Prémium fotókönyv az általatok kiválasztott összes képpel
    34 990 Ft értékben
  • Ajándék smink 12 990 Ft értékben
  • A végleges válogatástól számított 3 héten belüli digitális átadás
  • Öltözködési útmutató ajándékba, 9990 Ft értékben

További tudnivalók

Többen érkeznétek?

A csomagok legfeljebb 5 fő fotózását tartalmazzák. További családtagok részvétele 5 990 Ft/fő.

Nehéz választanod a képek közül?

Ha a válogatás során több kedvencetek lesz, mint amennyit a csomagotok tartalmaz, további kidolgozott képeket 2 000 Ft/db áron választhattok.

A csomagot később is módosíthatjátok

Nem kell véglegesen döntenetek a fotózás előtt. Ha a képek láttán úgy érzitek, hogy egy másik csomag jobban illene hozzátok, lehetőségetek van a csomag módosítására.

Fizetés és részletfizetés

A fotózás díját készpénzzel vagy banki átutalással rendezhetitek. Részletfizetésre is van lehetőség, amelynek ütemezését előre egyeztetjük.

Smink, hogy még magabiztosabban érkezz

Igény esetén profi sminket is kérhetsz a fotózáshoz. A Tündérfény csomag ezt ajándékként tartalmazza, a többi csomag mellé pedig 12 990 Ft-ért választható.

Gyakori kérdések

Teljesen természetes, ha egy fotózás előtt sok kérdés van benned.
Összegyűjtöttem a leggyakoribb kérdéseket, hogy nyugodtabban tudjatok készülni, és érezzétek: nem kell mindent előre tökéletesen tudnotok.

Nem. Nem kell előre pózokat gyakorolnotok vagy tudnotok, hogyan mutattok jól a kamera előtt.
Adok iránymutatást, amikor szükséges, de nem szeretném minden mozdulatotokat beállítani. Inkább apró feladatokkal, mozgással és egymásra épülő helyzetekkel segítek, hogy természetesen alakuljanak a pillanatok.
Nem. Jöhettek a kapcsolatotok elején, jegyesként, évforduló környékén, hosszú évek után vagy egyszerűen azért, mert szeretnétek végre olyan közös képeket, amelyek nem egy telefonos szelfiként készültek.
Ha pedig már szülők vagytok, lehet ez egy kis idő arra is, hogy újra csak ti ketten kerüljetek a középpontba.
A nyers képeket megtekintésre, vízjelezve kapjátok meg egy online válogató galériában. Ennek az az oka, hogy a nyers fotó még nem a kész történet. A kidolgozás során áll össze igazán az a hangulat, színvilág és finomság, amit a Tündérfény képek képviselnek. Így tudom biztosítani, hogy olyan fotókat kapjatok, amelyek méltó módon őrzik meg ezt az időszakot. A kész képeket gondosan kidolgozva, digitális formában kapjátok meg.
Fizetni készpénzben vagy banki átutalással tudtok, ahogy nektek kényelmesebb.
Jelenleg nem kérek előleget, mert számomra a kölcsönös bizalom fontos része az együttműködésnek. A pontos fizetési tudnivalókat a foglaláskor átbeszéljük, hogy előre tudjátok, mikor és hogyan tudjátok rendezni a fotózás díját.
Részletfizetésre is van lehetőség. Ennek pontos ütemezését mindig egyedileg egyeztetjük, hogy ne legyen bennetek bizonytalanság.
Igen, sőt egy személyes helyszín még többet adhat a képekhez.
Lehet az első találkozásotok helye, egy kedvenc sétaút, egy városrész vagy egyszerűen egy olyan hely, ahol jól érzitek magatokat együtt.
Ha nincs konkrét elképzelésetek, segítek olyan helyszínt választani, amely illik hozzátok és ahhoz a hangulathoz, amit szeretnétek.
Időpontot legegyszerűbben üzenetben vagy e-mailben tudsz foglalni. Írd meg nekem, milyen időszak lenne számodra ideális, és együtt egyeztetünk egy megfelelő időpontot!
Igen. A páros fotózás lehet jegyesfotózás is.
A képeket felhasználhatjátok például az esküvőhöz kapcsolódó személyes anyagokhoz, de számomra ennél fontosabb, hogy megőrizzék azt az időszakot is, amikor már együtt készültök a következő közös fejezetre.
Ha van az esküvőtökhöz vagy a kapcsolatotokhoz kötődő elképzelésetek, ezt előre átbeszélhetjük.
Már a fotózás előtt szeretnélek egy kicsit megismerni benneteket: milyen a kapcsolatotok, mit szerettek együtt csinálni, inkább játékosak, romantikusabbak vagy visszafogottabbak vagytok.
A fotózás során sem ugyanazokat a mozdulatokat szeretném minden párra ráilleszteni.
Finoman irányítalak benneteket, de közben figyelem azokat az apró gesztusokat is, amelyek maguktól történnek: ahogy egymásra néztek, megérintitek egymást vagy együtt nevettek valamin. Ettől lesznek a képek nemcsak szépek, hanem ismerősek is nektek.
Kültéri fotózásnál mindig figyeljük az időjárást. Ha olyan idő lenne, ami nem biztonságos vagy nem lenne kellemes nektek, egyeztetünk a lehetőségekről. Van, amikor elég egy kis rugalmasság az időponttal, máskor új napot keresünk, vagy stúdiós megoldásban gondolkodunk. A cél az, hogy ne stresszből induljon a fotózás, hanem olyan körülmények között találkozzunk, ahol ti is nyugodtabban tudtok jelen lenni.
A fotózás pontos időpontját mindig az évszakhoz és a fényekhez igazítom. Ez a naplemente előtti aranyóra. Télen 17-18 óra körül, nyáron 19-20 óra magasságában. Így tudom garantálni azt a hangulatot és minőséget, ami a képeimre jellemző.
Segítek átgondolni, milyen ruhák illenek a helyszínhez, az évszakhoz és egymáshoz. Nem az a cél, hogy teljesen egyformák legyetek, hanem hogy természetes harmónia legyen köztetek, miközben mindenki önmaga maradhat.
A készülődéshez öltözködési útmutatóval, személyes tanácsokkal és saját ruhakatalógussal is támogatlak. A katalógusban olyan ruhákat találtok, amelyeket bérelni is tudtok a fotózásra.
1 ruha bérlése: 10 000 Ft
2 ruha bérlése: 15 000 Ft
A fotózás során átöltözésre is van lehetőség. Választhattok például egy könnyedebb ruhát a játékosabb, mozgásosabb pillanatokhoz, és egy nagyobb szoknyás darabot a nyugodtabb, összebújós képekhez.
A sorrendet mindig hozzátok és a gyerekek hangulatához igazítom. Ha eleinte bújósabbak, lassabban oldódnak, akkor a nyugodtabb képekkel kezdünk. Ha rögtön felszabadultan érkeznek, akkor indulhatunk játékosabb feladatokkal is.
Semmi gond, az élet sokszor kiszámíthatatlan. Ha időben szóltok, természetesen keresünk egy új időpontot.
Amennyiben a lemondás a fotózás előtti 24 órán belül történik, a választott csomag 50%-a lemondási díjként kerül elszámolásra. Ez nem büntetés, hanem azért szükséges, mert ilyen rövid idő alatt általában már nem tudom más családdal feltölteni a lefoglalt időpontot.
Minden esetet igyekszem emberségesen és rugalmasan kezelni, hiszen tudom, hogy vannak váratlan helyzetek.

Pillanatok, amelyek igazán kettőtökről mesélnek

A páros fotózás nemcsak arról szól, hogy legyen néhány szép közös képetek. Hanem az együtt töltött időről, a nevetésekről, az érintésekről és azokról az apró gesztusokról is, amelyek talán hétköznapinak tűnnek, mégis annyira jellemzőek rátok.
Ha szeretnétek megőrizni valamit abból, amilyenek most együtt vagytok, írjatok nekem, és megbeszéljük a részleteket.